hirek
kiállítás BTM 2006
családfa
céhes hagyományok
családtagok
kortás muvészek
írások
filmek
térképek
csatlakozó honlapok
vendégkönyv
kapcsolat
tamogatok

Lindner Ernő
(1912-1992) tisztviselõ, költõ


Lindner Ernõ tisztviselõ, költõ
l9l2-ben született budai polgári családban öt gyerek között legidõsebbikként. ?desapja Lindner Ernõ mérnök, a késmárki cipszer költõ Ernst Lendners von Keisermark fia. ?desanyja Györgyi Margit, Györgyi Kálmán iparmûvész gyermeke. A meleg és szeretõ otthoni légkör mellett igen erõs hatással volt életére, egyéniségének kialakulására , hogy tíz éves korától a Budai Ciszterci Gimnázium tanulója és neveltje. Osztályfõnöke nyolc éven át a neves irodalmár Brisits Frigyes.

Tíz éven át volt élsportoló és magyar rekorder és mint
gyorskorcsolyázó számos külföldi ország versenyein képviselte eredményesen Magyarországot. Kiegészítõ sportjában, a nyári idényben is - sikeres volt mint pálya,- és országúti kerékpáros egyaránt. Ez a sportág sajnálatos meghatározója lett késõbbi életének. Egy " válogató versenyen " bukott és fiatalon, - 29 évesen - combnyak törést szenvedett, ez véget vetett sportolói pályafutásának.

l944-ben megnõsült, felesége Gecsõ Zsuzsanna. Házasságuk elsõ éveiben kezdett verseket írni, melyek eleinte levelek voltak, melyek házasságuk minden hónap-fordulójára készûltek. Késõbb a versek már nem levél formájában íródtak, hanem egyszerû iskolai füzetek õrizték õket. A versírás idõvel már lelki kényszer, életforma lett. Kilencven különféle méretû és vastagságú füzet õrzi kézírással ezt az emléktárat, ez körülbelül 6000 verset jelent.

Versei naplószerûen követik végig életét, témáik nagyon különbözõek: család versek (öt gyermek édesapja), szerelmes versek (melyeket feleségének írt), politikai versek (melyek miatt verseit évekig rejtegetni kényszerült), nagy Istenbe vetett hitrõl tanúskodó versek.

Válogatott verseit családja 2002-ben Így éltünk � Napló versekben címû kötetben adta ki.

Lindner Ernõ versei közül hármat a honlapon is elolvashat:

Budapest, l96l. január 22.

Sohase azt mondd amit tõled várnak

E világban hol mindenki csak fecseg,
vagy pénzért ordit hazug jelszavakat,
ne utánozz se tribunt, se herceget:
neked tisztáznod kell a fogalmakat.
Nem elég ha nem orditsz a többivel.
?s az sem elég, ha hallgatsz szerényen.
Neked beszélned kell. Ne válogass kivel.
Mindenkinek van jó is a lelkében.

Ne fecsegj! Beszélj Mondd ki amit érzel.
Tárd ki lelkedet minél õszintébben.
Tûrd el azt is ha röhög sok idétlen...
Ha csak egyetlen egy lélek kisér el
- ezen az úton mely sokszor veszélyes -
már reménykedhetsz: Isten nem itél el.
Légy szerény. Ird az " élet"-et kis " é "-vel.
A földön élsz, és itt másként nem élhetsz.

Igy leszel több mint akik kiabálnak.
Sohase azt mondd amit tõled várnak.
Te csak azt mondd mit Isten vár tõled,
se kevesebbet ne mondjál, se többet.
Persze ez nehéz, ezt csak Krisztus tudta,
de azért neked is meg kell próbálnod.
S ha közben elbuksz,kezdd el százszor újra,
s mig más fecseg, te meséld el az álmod.

-------------------------------------------

Budapest, l965. május 9.

Köszönöm Neked....

Köszönöm Neked, hogy jó voltál hozzám.
Köszönöm Neked, hogy értem dolgoztál.
Köszönöm Neked, hogy fölém hajoltál.
Köszönöm Neked, hogy az enyém voltál.
Köszönöm Neked, hogy velem maradtál.
Köszönöm Neked, mindazt amit adtál.
Köszönöm Neked, hogy dolgozni hagytál,
- tudtál hallgatni,- és, hogy meghallgattál.

Köszönöm azt, hogy - ha kellett --beszéltél
?s köszönöm, hogy - ha néha ráértél -
arra is jutott idõd, hogy becézzél.
S köszönöm Neked azt, hogy velem féltél.
Hogy vígasztaltál ha magányos voltam.
Mikor megbuktam, s feküdtem a porban,
- Te nem nézted mi illett, mi nem illett -
köszönöm, hogy a tested melegitett.

S a gyerekeket, kiket nekem szültél,
s a pár szép órát mikor mellém ültél,
hogy értetted a verset amit írtam,
hogy értetted a könnyet amit sírtam.
Köszönöm Neked, hogy velem remegtél,
Köszönöm Neked, hogy velem temettél.
Köszönöm minden fájdalmam, örömöm.
Köszönöm Neked, köszönöm, köszönöm.

S köszönöm, hogy majd lefogod a szememet
ha már nem tudom megköszönni Neked.

-------------------------------------------

Budapest, l950 október 8.

Mélyponton.
(Irtam kilencszázötvenben egy éjjel
mikor Rákosi rendszerében féltem.)

Bõrünk már lenyúzták,...
és most a meztelen
csupasz idegeken
táncoltatva húzzák
a vonót a POKOLI ZEN?SZEK.

A fejük felett lóg az enyészet,
de nem látják, mert részeg
mind... ?s mi a félszeg
hegedûk, csellók, hangszerek
- mi a megkínzott emberek -
húrjai adunk E pokolnak zenét
jajgatva, sírva, szakadozva : EL?G !
De mind hiába, mert nincsen vége még.

A karmester - A SÁTÁN -most beint :
" Elvtársak ! Mindez semmi, mert e kínt
tovább kell fokozni.
Most - MOST - ki kell hozni
minden zokogó hangot " ...és felröhög,
mert egy nyomorult hegedû, mely köhög
összecsuklik - a húrok - idegei -
( visszatartaná, de nem is teheti )
szétpattannak... De ITT disszonáns hangnak
helye nincs... Viszik...?s zárak kattannak...
S míg a hangverseny folyik tovább, tovább,
ahol a zárak kattannak, odaát,
a börtönrácsok, és szûk falak mögött
a tört hegedû egy utolsót nyögött.

A sátán
hátán
végigrohan az izgalom :
" Igen ! ...Ez már az én dalom.
Húzzátok mint száz, mint ezer igásló.
Andante nincsen, és nincsen piánó.
Sírjanak csak a húrok = FORTISSIM? ".

?s a zenészek - sok jelvényes disznó -
kezében a vonók mint megannyi motolla
a húrok szenvedését végsõkig fokozza.

Tudjuk kifigyel
mindent irigyen
A RENDSZER, s így nem mondja el halk szavunk
mirõl álmodunk akkor mikor alszunk.




Lindner Ernõ tisztviselõ, költõ

Minden jog fenntartva © Györgyi-Giergl család 2006